Nem nagyon van érkezésem blogolni egyrészt, mert akkor Zsülinek is feltétlenül blogolnia kell, és a klaviatúra már nem nagyon bírja, másrészt meg, mert méteres hóról hirtelen 15 fokra meg szikrázó napsütésre váltottunk, és sokat megyünk össze-vissza. Erre már nagyon szükségünk volt, mert a hó-és takonyakadályok miatti kéthetes szobafogság kishíján gyilokká alakult, úgy befeszültünk. Plusz felfedeztük a Ludotecat , aminek vicces a neve, és sok a gyerek, lehet játszani, mőrjöngeni, meg kislabdák közé fejest ugrani. Utána meg jól elájulni a fáradtságtól. nekem spec. ez a része tetszik a legjobban. Én meg elkezdtem futni, kocogni, és hetente minimum háromszor vonszolom magam fel városunk emelkedőin, amelyek egyetlen pozitívuma, hogy visszafelé lejtőkké alakulnak, és akkor nagy királynak érezhetem magam, úgy suhanok. azért még lehagy egy-két sportos hetvenes, de marha büszke vagyok, meg futás urán mindig jó érzés, kár, hogy közben kiköpöm a tüdőmet, meg emlegetem mindenki édesanyukáját. Volt közben Csiri szülinap meglepetésbulival, meg első alkalom,hogy leadtuk Zsülit az öreganyjáékhoz éjszakára, mi meg elmentünk dajdajozni Torinóba, ami abból állt, hogy beültünk egy öt órai mozira, utána aperitivo, és mikor indulhattunk volna kicsit sasszézgatni a sötétben, inkább úgy döntöttünk, hogy hazajövünk és alszunk. Másnap meg már nyolckor fenn voltunk,mert a biológiai óránk már menthetetlen- Ez a max, amit ki lehet belőle préselni.
