lunedì 4 aprile 2011

Selvaggio, magyarok, stb.


Na szóval szombaton Rivoliban jártunk, mert Anna és Emilio nyitottak egy szuper boltot, és mindenképpen meg kellett jelennünk a megnyitón, mert kedveljük őket meg a finom söreiket és aprólékosan kidolgozott sörkorcsolyáikat is :-). Valójában egy kézműves söröket és hozzájuk passzoló prémium élelmiszereket áruló bolt, az egész nagyon gusztusos és szép. Az igazi újság az volt, hogy itteni létem alatt először magyarokkal találkoztam. Olyanokkal, akik itt élnek. Azaz egy magyarral és annak olasz feleségével,aki ráadásul kisfalunkból származik, ésmondta is, hogy van itt is egy csomó magyar, nekipl. osztálytársa is volt egy. Megtudtam, hogy a környéken úgy össz-vissz 2-3 ezer magyar lakik, gondolom nagy része Turinban, mindenesetre elérhetőséget cseréltünk, és majd elmegyek a következő magyar találkozóra, hátha izgalmas.
Aztán kedden elmentünk Selvaggioba, ami közigazgatásilag hozzánk tartozik, és van ott egy őrült szép templom lengyel plébánossal, lourdesi barlangrekonstrukcióval (ez errefelé menő) és ördögűzős múlttal. Jól megtekintettük,bár Giulit az paja egy idő után kimenekítette a szentélyből, amikor kávéfőző-üzemmódra váltott a kitűnő akusztikában. Ded mindent élvezett, szívta magába az áhítatot,meg leginkább az ózondús levegőt a templomkertben. Itt is cuki volt.

Nessun commento:

Posta un commento