lunedì 30 agosto 2010

Hétvége, miegymás

Most valahogy feltorlódtak az események - legalábbis az itteni életemhez képest -mindig volt valami tennivaló, úgyhogy elég gyorsan eltelt a víkend. Szombat este Toinoban voltunk, mert ugye találkoznom kellett egy naghybnénivel, akinek létezéséről eddig szó sem esett, de most hirtelen előkerült, és nagyon akart velem találkozni. Csiri pont nyolc éve nem találkozott vele, de a néni most iszonyú aktuálisnak ítélte meg a randevút. Szóval családilag elmentünk enni. A néni egyébként édes vlt, egy kb. 80 éves öregasszony, aki 26 éve özvegy, és azóta feketében jár, szóval klasszikus délolasz nagymama. Lenne. Ha lenne unokája. Mindenesetre szellemileg totál friss, egész este azon aggódott, hogy engem biztos megvisel a folyamatos hangos csácsározás, amivel körül vagyok véve. De megnyugtattam, hogy azért nem ez az első alkalom, sőt néha otthon is van benne részem, úgyhogy emiatt ne főjön a feje. Kaja után mi menni akartunka bals bulira Csirivel, és mentünk is, de már megint a&@{}><>
Közben a testem egyre érdekesebb formákat vesz fel, most egyadta fóka vagyok, középen jó nagy, és a két végén elkeskenyedő. Hááááát....érdekes. Már sehogy sem jó. Nincs olyan pozíció, amiben nyugalomra lelhetnék, állandóan ficeregnem kell, az alvás már kb. ismeretlen fogalom, ájszakánként csak úgy ledőlök, hátha lesz valami. Ráadásul ahogy nő a gyerek, akinek neve most megint Juli, úgy érzek ugye egyre jobban mindent. Míg pár hete a csuklásai csak aranyos kis rázkódások voltak, most megmozgatják az egész fóka-hasamat, és ma reggel konkrétan erre ébredtem. Remélem, hogy most már nagyon a célegyenesben vagyunk, mert a magam számára is idegesítő vagyok, bele sem merek gondolni, hogy szegény Csiri miket élhet át mellettem, állandóan csak nyögök, meg veszem a mély levegőket, és közben panaszkodom, hogy hogy néz ki a köldököm.

venerdì 27 agosto 2010

Szorgos hét

a hét az utóbbi időszak tespedése után viszonylagosan aktívan, a mosás-vasalás-fertőtlenítés-kórházi csomag összeállításának bűvös forgatagában telt el. Azért nem mosónőként elképzelni, mert marha könnyen elfáradok. Tegnap elmentem a postára meg vissza, ez kb. 20 perc, és utána úgy éreztem magam, mintha legalábbis az Everestet másztam volna meg. Mondjuk meleg is volt nagyon, mert itt most éppen megint nyár van. Szóval a csomag nagyjából összeállt, kicsit meg is ijedtem, hogy azt hiszem eltúloztuk az 50-es cuccok mennyiségét, és lehet, hogy egyáltalán nem lesz rájuk szükség. Én mindig azt hangoztattam, hogy én 49-el születtem, csak azt valahogy nem kalkuláltam bele, hogy ja, csakkét héttel idő előtt. Jó, végülis ezt még ő is megteheti, sőt. Bárcsak. Emellett szerdán voltunk nézni lakást, és végre mindkettőnknek tetszett, nagy is, napfényes is, fel is van újítva. Azt nem is mondtam szerintem, hogy szombaton is voltunk megnezni egyet, a ket Simoval szemben szinten, de onnan alig birtunk elmenekulni, mert a tulajdonos, aki mutogatta annyit beszelt, hogy engem pl. mar az ajulas keringetett, ja, raadasul hianyzott elöl a két metszőfoga, ami valamelyest nehezítette a szövegértést. Egy ponton csatlakozott a felesége is, neki oldalt voltak foghíjai, pedig fodrász, hajlamosnak kellene lennie a szépre, de úgy látszik családilag fogproblémásak, és bele is törődtek ebbe. A la nature szeretik. Na mindegy is, a lakás alapvetően nem lett volna rossz, de sajna a gyerekből buckalakót kellet volna nevelni, mert a gyerekszobát a nappaliban kerítették el gipszakrtonnal, és gyakorlatilag nem volt ablaka, de fogatlan bácsi próbélt meggyőzni arrról, hogy jó az. Hát neki lehet. MIndenesetre most, hogy végre láttunk egy szépet is kissé helyreállt a lelki egyensúlyunk. És ez is kb. 20 méterre van Simoéktol, ami jó, mert ha bármi van Simona tud segíteni vigyázni a gyerekre vagy én az övére, ha úgy adódik. A fiúk meg játszhatnak a Wii-n.....mert az meg reneszánszát kezdi élni.
Holnap este meg megyünk Torinóba pizzázni újabb rokonokkal. Nagynéni, nagybácsi, akiket én még sosem láttam, és akik ellenálhatatlan vágyat éreznek, hogy megismerjenek engem. Utána meg megyünk majálisozni. Azaz az itteni nagy baloldali párt szervez Torinoban egy hatalmas dzsemborit az olasz egység 150. évfordulójára (ami egyébként jövőre van, szóval ez itt egy kicsit zavaros), és én olyan május elseje típusúnak képzelem. Lesznek koncertek, meg könyvvásár, meg kaja, pia, kánaán. Após nem jön velünk, ő hazamegy. neki jobbra húz a szíve. Borzasztó, hogy a politika így kettészakítja a családokat :-D.
Ami még szuper, hogy jövő hétvégén jön Tap. tegnap vette meg a jegyet, remélem, hogy addig egyben maradok. Azt persze nem garantáéom, hogy mondén programokkal lesz teli a víkend, és egyik lokálból a másikba szédülünk majd, de jó lesz végre magyarul, meg röhögni, meg minden.

martedì 24 agosto 2010

Névkrízis

Ebbe kerültünk tegnapelőtt, ugyanis történt az, hogy az utóbbi időben akármerre fordítotuk a fejünket volt egy kislány,a kit Giulianak hívtak, vagy valaki, aki ismert valakit akinek most született egy Giuliaja. Úgyhogy kissé elbizonytalanodtunk. A biztosítékot végleg Roberto unokaöccsének a havernője verte ki,a kivel vasárnap találkoztunk, és szintén így hívják.Ráadásul nem egy angyalarcú bébi volt. A bokájától a feje búbjáig úszott a fagylaltban, és épp egy adag papírtörlőnek a csokifagyiba történő mártogatásával volt eszetlenül elfoglalva, ráadásul a bal szeme körül hatalmas fekete karika, mert beverte a fejét a bidébe. Szóval itt elkezdett villogni a riasztó, és kitaláltuk, hogy ez nem maradhat ennyiben, új név kell. Aztán addig próbáltuk magunkat szoktatni a gondolathoz, amíg teljesen össze nem zavarodtunk, és most megint Juli.
Ma meg is csinálom a kórházi csomagot, a cuccait már sterilizáltam, csak ki akarom még vasalni (ÉN!), aztán felőlem jöhet. Sőt. Jöjjön már, mert már valahogy sehogy sem jó. Sem ülve sem fekve, sem állva,sem sehogy.Viszont 95-ös melltartót kellett vennünk a szoptatáshoz, és mondta az eladó, hogy ez lehet, hogy addigra kicsi lesz. Nem vagyok más, mint két óriási dinnye. Hú.

giovedì 19 agosto 2010

S már itt is


Tegnap délután visszajöttünk a hegyekből, mert nem nagyon tudtam feldolgozni a 20 fokos hőmérsékletkülönbséget. Ott ugyanis 15 fok volt. A hely maga hangulatos, az ötvenes évek végén építették a települést fel a hegytetőre azzal a céllal, hogy síparadicsomot csinálnak belőle. Ez utóbbi szerintem nem valósult meg, bár vannak pályák, de szerintem csak a közelben lakók járnak ide. Egyébként tisztára"Üdvözlet Mátrafüredről" hangulata van, terméskőből és fából épült házakkal. Az első napon még úgy ahogy elvoltunk, napoztunk a sípályáknál,de aztán hirtelen megváltozott az idő, elleptek minket a felhők, meg a hideg, és innentől kezdve gyakorlatilag nem mozdultunk ki a lakásból. Ó de igen. Amikor elmentünk vacsorázni. Hát kár volt. Egész nap azon fantáziáltunk, hogy kárpótlásként a pocsék időjárásért majd mekkorát fogunk kajálni, és milyen isteni hegyi falatokkal fognak nekünk kedveskedni a vendéglőben. Nem így történt. Leültünk, a kelet-európai pincérlány gyorsan kisajtolta belőlünk az italrendelést, majd otthagyott minket a menüvel, amin csak pizza volt. Keserű szájízzel fogyasztottuk, és lógó orral tértünk haza.
Juli viszont élvezte a hegyeket is, összevissza ugrabugralt, es egyre csak nő, ijesztően néz ki a köldököm. Olyan terhesnős. kezd kilapulni. Egész nap azt nézegetem, hogy mikor durran ki.
Csiri ahéten még szabin, úgyhogy éljük a családi életet, készítjük a csomagot a kórházra, ma kipróbáltuk a gyerekülést/hordozót, szóval teljes az idill. Csak lennénk már hárman, hogy ne a plüss Mazsolával kellene próbálgatni, hogy hogy kell becatolni egy gyereket anélkül, hogy ne gyilkoljuk meg.

lunedì 16 agosto 2010

Tranzitban


Megjottunk a tengerrol, es mindjart indulunk tovabb a hegyekbe, ahonnan remelem, hogy fogok tudni reszletesen irni. Most epp varolistan vagyunk, Csiri apjanak a cegenel bekrepalt a riaszto, es itt silbakolunk, varjuk a szerelot, aki remelem, hogy nem akar egy ebedszunetet is beiktatni mielott idejon, mert nem valami erdekfeszito ez az iroda.
A nyaralas szuper volt, bar ez mar az uj elet szemelyisegjegyeit hordozta magaban elegge. Mivel utitarsaink, a ket Simo is babat varnak, ezert mindenfele karos szenvedelytol mentes, de keresztrejtvenyben, delutani csendes pihenoben es nassolasban gazdag volt ez par nap. A bazisunk Menton volt, azaz egesz pontosan Roquebrun- Cap Martin, gyakorlatilag az elso francia telepules a hatar utan. Franciasan sikkes, dugig olaszokkal, levendulaval es isteni croissantokkal.
A legviccesebb az egesz tartozkodasban az a ket alkalom volt, amikor elmentunk kaszinozni. Beoltottak minket a Simok, mert ok az elso nap 10 eurobol csinaltak 150-et. ugyhogy gonodoltuk ezt mi sem hagyhatjuk ki. Nem is hagytuk. A mentoni kaszinó nem kulonosebben elokelo, meg belepot sem kell fizetni. Szamomra teljesen megdobbento modon a jatekautomataknal csupa 70 es 80 kozotti oreglany, akik beveszik magukat egesz estere egy-egy gep ele, el sem mozdulnak, es megallas nelkul dobaljak belejuk a zsetonokat. Mondjuk eleg sokszor omlott ki a gepeikbol a penz, de azt nem sikerult bekalibralnom, hogy vajon mennyit koltenek el, es sikerul-e nyereseggel zàrniuk az estèket vagy esetleg csak a tulelesert kuzdenek. Mindenesetre bizarr volt oket latni. Mi mindket este emelt fovel tavozhattunk, bar a csaladi koltsegvetest nem vitte nagyban elore a hazardirozas, de osszessegeben egy 60 euros profittal zartunk ugy, hogy marhara minden penzunket elvesztettuk, es az tolso 50 centes zsetonnal Csiri mondta, hogy vegre vege ennek a tragedianak, bedobta, es elkezdett omleni a penz. Hehe. Egyebekben elegge sztrikt volt a napi tutin, delelott pancsolas, aztan haza es fozni egy fel kilo tesztat mindegy hogz mivel, csak teszta legyen, delutan szieszzta, kis pancsolas, este vacsora (persze teszta- na jo, nem minidg , mert ketszer etteremben ettunk), aztan vagy kartya vagy promenàd a belvàrosban. Utolso nap mi ketten elmentunk Nizzaba, ami nkeem nagyon tetszett, de akkorra mar elromolott az ido, es esernzovel setafikaltunk, en meg osszevissza botladoztam a vietnami ppaucsomban a csuszos aszfalton. Utana Monte Carlo volt az uticel, de ott mar annyira razenditett, hogz ki sem tudtunk szallni a kocsibol, csak csinaltunk egy Forma 1 kort, es leleptunk.
A hazafele uton annyira zuhogott, hogy gyakorlatilag semmit nem lehetett latni az utbol, ugyhogy en ugy ultem a kocsiban, mint akinek fogpiszkaloval polcoltak ki a szemeit/vagy benyelt egy extra adag amfetamint annyira stresszeltem. De persze minden jo ha a vege jo, siman hazaertunk, meg meg is alltunk Torinoban vacsorazni. Kihasznaltuk, hogy az augusztusi nihil alkalmabol a polgarmester eltorolte a belvarosi kozekedesi korlatozasokat (es most a nem rezidensek is behajthanak).
Aztan tegnap csaladi ebed a nagymamanal, nagytakaritas otthon, ma meg megint csomagoltunk, es most itt ulunk a szerelo pedig kozben megjott es buheralja a riasztot, de nem erti, hogy mi a problema.

domenica 8 agosto 2010

Vakáció

Mindjárt indulunk, úgyhogy most egy darabig nem leszek, de jövő héten megírom, hogy szentesi zöldpaprikát vettünk a Lidlben, hogy voltunk sörkóstolón barátoknál, akik otthon főzik (mármint a sört), és beszámolok arról, hogy milyen volt az esőben eltölteni egy hetet a tengerparton (nem vagyok pesszimista, de ezt írja a meteo).

Csóóók

venerdì 6 agosto 2010

Oda megyünk lakni, ahol tejet kapni

Az utóbbi pár nap a lakéskeresés bűvöletében telt. Néztünk élőben is, azt a bizonyost, amibe Csiri úgy beleszeretett, mert van kertje. Hát, majdnem mindenben megfelelt a hirdetésben foglaltaknak, és a telefonon mondottaknak, csak eggyel kevesebb szoba volt benne, cserébe nem volt bevezetve a gáz, és igazából hétvégi ház volt az, nem pedig huzamosabb tartózkodásra alkalmas ingatlan. De a kert az stimmelt. Utána bevettünk egy-két ügynökséget, és most megint van egy titkos favorit, de itt az augusztus olyannyira holrszezon, hogy felhívtuk a közvetítőt, aki közölte, hogy majd szeptemberben mutatja meg.... Addig nyilvan a tengerparton sütteti ez is a hasát. Mint minden normális ember, és hétfőtől végre mi is megmutatjuk Julinak, hogy milyen isteni a habokban lebegni. Szeretnek úszkálni az alienek úgy tudom. Franciaországba megyünk, szóval csak ide a szomszédba, ahol az egyik nagyneniek bereltek egy hónapra egy házat, és egy héttel hamarabb hazajönnek, nekünk meg felajánlották, hogy használjuk ki, menjünk le. Úgyhogy megyünk is a szintén várandós unokatesópárossal (a két Simo, merthogy a fiú Simone a lány meg Simona).
A lényeg, hogy most szeptemberig nemigen fogunk több ingatlant megnézni, kívülről egy-kettőt azért lecsekkoltunk, de egy dolog, hogy esténként marha romantikus felmenni a hegytetőre és onnan nézni szerteszét, de ha ott kellene laknom, és kocsival tudnék csak elmenni tejet venni (ami a hegyi szerpentineken nekem különösen megy, imádkozhatnék megállás nélkül az életemért), vagy esetleg megfejhetnék egy tehenet, az azért nem olyan vicces. Hála Istennek ebben egyetértünk. Nem vagyok egy Heidi-típus. És a gyerek sem lesz az, erről én kezeskedem :-D

mercoledì 4 agosto 2010

Piemontiak

A helyiek. Az őslakosok. Furcsa egy rassz. Eleve nincsenek túl sokan, mert a környéket a hatvanas évek környékén elárasztották a déli bevándorlók (pl. Csiri családja mindkét ágon). Szóval a helyiek nem is annyira gyakori madár, de annál jellegzetesebb. Eleve mintha csak öregek léteznének.A nőket leginkább a budai öregasszony kategóriájához lehetne hasonlítani otthoni környezetben. Nagyon rendezett, jó anyagi háttér, amihez itt ráadásul legendás zsugoriság is társul. Azok a tipusok, akiknek tele van aggatva a testük arannyal, de 5 dkg felvágottat kérnek a boltban, és 5,1 dkg nem maradhat. Mostanában úgy alakult az életem, hogy csupa olyan helyszínen van jelenésem (kórház, háziorvos, önkormányzat, posta), ami nekik gyakori előfordulási helyük. Kedvenc, és én attól tartok egyetlen programjuk ugyanis az ügyintézés, illetve ehhez társulóan a sorban ücsörgés és eközben egymással társalkodás. Már ismerősök az arcok, vannak olyanok, akik szerintem minden áldott nap bemennek valahova egy kicsit pletykálkodni és sorban állni. Sorban állás közben pedig állandóan hőzöngenek, mindig ki akarják játszani a sort, és érthetetlen dialektusban fortyognak. Persze nagyon komikus az egész valahol.
Nekem meg most hamarosan mennem kell a kórházba is leletekért, meg az önkormányzathoz is, úgyhogy ismét közelharcba keveredhetek velük, hogy be ne slisszoljanak előttem sehova sem.

Társasház épül az utca túloldalán


Ezért ma reggel (is) arra ébredtem, hogy egy légkalapács próbál behatolni a kisagyamba, és nem távozik. Úgyhogy megint olyan vagyok,mint,akit fejbevertek, mert este tök későn feküdtünk le.Panaszkodok én,amikor Csiri egy órával korábban kel, és ő egész nap keresi a pénzt.

Este sétálgattunk a környéken.Először Valgioieba mentünk, ahol szó szerint semmi sincs, csak pár ház,és összesen 800 lakos, viszont jómagasan van, és pazar a panoráma, az egész völgyet belátni, és Torinot is teljesen. Isteni. Aztán átmentünk a Sacra di San Michele-hez,( http://www.sacradisanmichele.com/) ami egy ma is működő apátság itt a szomszédban,amit az angyalok ( a legenda szerint ők) egy hegy csúcsára emeltek,és majdnem minden oldalról csak a meredély veszi körbe, egy irányból lehet csak úton megközelíteni, és az sem egy sétagalopp, fogalmam sincs, hogy hogy húzták fel arra az oromra. Egyébként a Sacra ihlette Umberto Ecot a Rózsa neve megírására. Legalábbis ezt állítják az itteniek. Innen is szuper a kilátás, Toino, aviglianai tavak, no meg az autópálya Avigliana Est fizetőkapuja. :-) Nekem ezt sikerült először beazonosítanom. Szóval egy kellemes este volt a környék panorámáinak bűvöletében.

lunedì 2 agosto 2010

Néha kitapintok egy tappancsot

Ez onnan jutott eszembe, hogy most éppen pont kifelé türemkedik egy a hasfalamon, és elég bizarr, egy ponton egy kemény valami áll ki belőlem, aztán meg furcsa mozgásokba kezd. Alien. Most mondjam azt, hogy cuki? Inkább fura. aranyosnak akkor mondanám, amikor Csiri mindenféle hülyeségeket magyaráz neki esténként hason keresztül (ismerkedős fázisban vannak, ahogy ő mondja, csetelnek). Például elmesélte neki mi is az a foci VB, megkérte, hogy ha egyszer megindul a világba, akkor azt gyorsan tegye, ne kelljen 24 órát vajúdással és szüléssel eltölteni, stb. Erre a kölök rendszerint reagál, és arcon rúgja/bunyózza. Na, az aranyos.

Szombaton voltak az unokatesók pizzázni, az a csaj is terhes, úgyhogy mi a harmadik szelet
után kidőltünk a díványon, és pihegve lestük, hogy a fiúk hogy pusztítanak el mindent. Mindig ámulatba ejt, hogy Csiribe hogy fér el ennyi kaja, és miért nem hízik egy cseppet sem, holott minden dietetikus rémálma a táplálkozása. 100%-ban szénhidrátalapú, és este kilenc körül van a vacsora. A vacsi jó volt, már simán lehetne belőlem pizzaiola, majd ha nem jön be egy karrier-aspirációm sem, elgondolkodok az ügyön.


A tegnapi nap rohanás, és nem volt hozzá túl sok kedvem, mert a vasárnap az egyetlen nap, amikor azt csinálhatnánk, amihez csak kedvünk van, de állandóan félbeszakítja a napot a családi ebéd, ami ráadásul legalább három óra, és tegnap nagyon nem volt kedvem, főleg, hogy a gyomrom halmozottan hátrányos helyzetben volt ez alpzp napi light vacsora miatt. Itt meg nincs olyan, hogy nem eszel. Enni KELL.Főleg , ha terhes vagy. Á. Szóval ebéd, utábna meglátogattuk nagypapit, aztán következett a klasszikus vasárnap délutáni program, ami úgy tűnik mindenhol megálja a helyét : elmentünk az IKEA-ba. Hála égnek az Ikeara mindig lehet számítani. Mindenhol ugyanolyan, itt is tele fészekrakási lázban égő kisnyanyákkal, harsogó, magukat a földhöz verő gyermekekkel, és húsgombóc is van, meg 1 euroert hotdogkóla, az óriási gyertyaszakaszról nem is beszélve. De kibírtam, és egy fia gyartát sem pakoltam. Mi csini ruhasszekrnyt vettünk Alien Julinak, ami pont a kiságyhoz passzol, kicsit irigykedem is, neki egy csomó helye van máris, ahova bepakolhatja a szép kis ruhácskáit, mi meg még mindig nem nagyon férünk. Azt hiszem, hogy ez már kezd az lenni, amikor áldozatokat hozunk a gyermekért. Remélem jó fej lesz, és értékeli, eszébe jut majd, amikor 16 évesen hisztizik, hogy márpedig csak a guccsitáska és különben is a barátnőjénél alszik, es hagyjuk békén, mi nem érthetjük meg az ő lelkivilágát, mert öregek vagyunk, és honnan is tudhatnánk.
Ikea után egy kör nagymamánál, hát hiába, vasárnap van, aztán haza, és már áll is a szekrény, és a cipőim nagy részét is sikerült elsüllyszteni. Kezdünk civilizált módon kinézni. Azért persze ez nem maradhat így, és délután megyünk megnézni a kertes házat. Csiri már extázisban.