Költöztünk

Ezért az utóbbi időben mindenre jutott időm, csak életünk dokumentálására nem. Igazából nem is tudom, hogy mik történtek mióta utoljára írtam. Az tuti, hogy az úszós csapatunk kiegészült Bettyvel, Csiri unokatesójával, úgyhogy most már három grácia alkotja a vizibalettet,meglehetősen mókás. Az is fix, hogy kb. öt napig csomagoltam be, és már három napja csomagolok ki, és a gyerekszoba még mindig egy raktár sötétlila falakkal ( marha jól néz ki).
A ded sokat fejlődött,most éppen azt a szakaszt éli,amikor nem gőgicsél, nem picsog, hanem sikoltozással,kurjongatással fejezi ki önnön hanga iránt táplált túlburjánzó érzelmeit. Írhatnám erről is, hogy nagyon vicces, mert ugye tulajdonképpen az, de ugyanakkor elég fárasztó is, hogy folyamatos sikítozás az alapzaj. Estére nem mondom, hogy nem fájdul meg a fejem. Ami pedig iszonyatosan cuki, hogy szeret minket, és puszilgat meg simogat. a maga módján. A simogatás az vakarászás,karmolászás, attól függően,hogy sikerül-e levágnom a körmét. (mivel nem egy álomszuszék típus, ezért ez nehezen megy, ergo inkább karmol). A puszi az meg kurvajó. Rácuppan az arcunkra, orrunkra, állunkra, és szopja, úgyhogy most van egy kiszívás az államon.

A képen unokatestvérét, a kis Maut simogatja

Ki lettem túrva

az anyósülésről.Ugyanis Pimpikét már EGYÁLTALÁN nem elégítetteki,hogy csak a hátső ülést, meg a fejtámlát látja utazás közben, és ennek rendszeresen hangot is adott van hisztériázással. Mi meg persze meguntuk, és ismételten behódultunk kicsiny Napóleonunknak. Így én hátul ülök, ő meg elöl pöffeszkedik, és ezt hajlandó szó nélkül tudomásul venni.

Egyébként meg ma reggel voltunk a védőnőnél, vagy valaki olyasfélénél, akinek az a funkciója,hogy megmérje meg adjon tanácsokat, meg mittomén. Megint halálra lettünk dicsérve, duzzadt is a keblem, bár az duzzad enélkül is. Höhö, Szóval az ivadék hosszú. Ezt eddig is sejtettem, most épp 67 cm, és a csaj táblázatai alapján százból az első tízben van hossza alapján. 7100 grammot nyom, nem is értem miért kell ezt grammban, több, mint hét kiló a drága, de nagyon csinos, azt mondta, külön kiemelte, hogy helyes kicsi feje van, Ezen magamban jót röhögtem, mert ugye nekem a nagy fej a parám, és előttünk pont egy hatalmas fejű kiscsaj volt benn. Az a típus, akinek elöl lapos a feje, nagyon kerek, nagyon nagy, és nyak nélkül csatlakozik a törzséhez. Jó, nyakban Giuli sem jeleskedik, de azért annyire nem rossz a helyzet. Poronty amúgy jó formában volt, egybőle lkezdett az íróasztalon rendezkedni, meg ült, meg minden ami kell, ami csak emelte a fénypontját, a csaj szerint a mozgása egy hat hónaposé, de ez is atletikus felépítésének köszönhető. Mert ugyebár a dundi gyerekek nehezebben mozognak, ő meg könnyen ficereg jobbra-balra.
Apropó atlétikus termet, én meg tegnap megint voltam usziban, mert én meg egyáltalán nem büszkélkedhetek csinos felépítéssel mostanában, maximum kis fejjel, de már ebben is kételkedek. Na szóval, most egy másik usziban voltunk, de túlságosan bizarr volt, mert valami egyházközeli hely, és a medence felől Don Bosco meg boldoggá avatott Laura Vicuña vigyázó tekintete figyel, és a folyosóra ki van függesztve a napi evangélium. A hely neve meg Laura Vicuña Oázis, én naív meg azt hittem, hogy valami dél-amerikai banya a tulajdonos...

Torzonborz akcióban

A gyereket egyébként nem tartjuk folyamatosan ketrecben, csak valahogy jobban tudom fényképezni amikor nem a testemen leledzik.

Annyiszor emlegettük a kiscsajt az Ördögűzőből

hogy aztán tényleg megjelent, szombaton . Csiri anyjáéknál volt a kölyök,mert nekünk mindenféle festősprogramjaink akadtak, és amikor hazaért eleve furcsa volt, mert bújt. Sosem szokott. Rangján aluli kimutatni az érzelmeit, neadjisten a gyengeségét. És akkor egyszer csak elindult sugárban....rám, a kanapéra, mindenhova lövellt a cucc ,ördögűző stílusban. Kissé megijedtem, de aztán az aktus befejezése utánhótt nyugodtan folytatta a dumálást.

Az éjszakáink közben megint tragikusak,deez már szóra sem érdemes.

Én viszont tegnap este elmentem úszni Simonával, ma az is nehezemre esik, hogy felemeljem a csecsszopót. Leszakadnak a karjaim.

Szabadidős tevékenységek

Szóval az úgy van, hogy a szabadodős tevékenységek területén is óriási evolúciün megy keresztül az ivadék. Kezdetekben, az egykori boldog békeidőkben például eléggé egysíkú volt a program:


Aztán egy idő után aktív nézegető lett belőle:


Majd rákattant a csörgő kukacra (ezt a fegyvert még ma is alkalmazzuk számunkra érthetetlen hisztiknél, rettenetesen idegesítő, de kellőképpen elbambítja):

Aztán jött az olvasószenvedély, ez kisebb kihagyásokkal folyamatos:

Ó,igen, és a baba, az első:

A birka az utóbbi idők slágere volt:

Most pedig mindennélérdekesebb, gyakorlatilag függőséget okozó játék A LÁB. Fogdosni, bekapni, zoknit lecibálni, fogdosni, zoknit lecibálni, nézetegtni, fogdosni, bekapni, zoknit lecibálni.....

Taz a tasmán ördög

Taz a tasmán ördög tegnap este negyed nyolc körül költözött hajlékunkba, és semmi hajlandóságot nem mutatott a távozásra. Ellenállt minden trükknek és ördögűzési kísérletnek gyakorlatilag két órahosszán keresztül. Öt perces győzelmet arattunk ugyan a tükör előtt ücsörgéssel, de a háborút ő nyerte. Ilyen ez az ördög. Esetenként kovácsmester meg szép mór nő, de néha meg angyalarcú kisbabák testébe bújik. Ilyenkor jajj nekünk meg a szomszédoknak. Viszont éjszaka kisebb siker, hogy hajnal egykor a nyekergésnek sikerült véget vetni egy cumival, és nem kellett felvenni. Az meg kisebb kudarc, hogy negytől fél hatig megint parádé volt meg gurgulázás, meg bírkózás. Mondjuk a visszaaltatásban nem segített, hogy Taz becsokizott, és a pelenkázással jól felráztam. de rém büdi volt, nem volt más választás. Mindenesetre aztán végül kilencig nyomta, ami rendes dolog, de most lépek is, mert valami megint bűzlik Dániában.

És ez ugyanaz a gyerek

Ja, asszem erre mondják, hogy egy szempillantás alatt megnőnek.

Oltás után

tegnap megvolt a második, és míg az első egy tasmán ördögöt varázsolt a kicsinyünkből, addig ez a második egy bújós, gyámoltalan angyalkát. Úgyhogy most a szeretgetéssel vagyok elfoglalva. Kihasználom,mert egyébként sosem bújik.

Egy kép arról, hogy

az ember minden elvét feladja, hogy a gyermeke ne bömböljön.

Fogjuk magunkat, megyünk

Beköszöntött a tavasz,és egész hétvégén mentünk, nem bírtuk ki. Szombaton elindultunk, de csak azért, hogy tegyünk egy kört a piacon, de összefutottunk Simóékkal, és így kissé hosszabbra nyúlt a program. Ebéd után elmentünk Venaria Realeba, ami itt van a közelben, es arról nevezetes, hogy a Savoyaiak építettek oda (is) egy böhöm nagy kastélyt. Igen szerettek kastélyokat meg rezidenciákat építeni, van a környéken ezekből egy csomó. egyébként kastélyt leszámítva is nagyon kellemes kisváros. Szóval a séta jó volt, a kölkök még arra is adtak időt, hogy beüljünk egy bárba és elfogyasszuk életünk legjobb forró csokiját, Rebecca csak ezután kezdett eszeveszett üvöltözésbe. Az anyjaáék szerint eszeveszett. Mert pillesuúyú Rebinek a hangja is pille, nekem fel sem tűnik Zsülike oroszlánbömböléséhez képest. Aztán pizzavacsora, és haza. A gyereknek meg már megint furcsa szokásai vannak éjszaka. Elég rövid ideig tartott, hogy csak egyszer kelt, úgy négy-öt körül,most beiktat egyet kicsivel éjfél után is a kis anyaszmorító. Próbáltuk, hogy vigasztalja az apja, mert az okos könyvek szerint engem a kajával azonosít, de nem mentünk vele semmire. Marha fárasztó,mert én ezután a menet után nem tudtam visszaaludni, csak valamikor fél hat körül, a következő hellósztokfelébredtem után.

No, de ez a kemény éjszaka sem akadályozott meg minket abban, hogy a vasárnap délutánunkat meg Valle d'Aostában töltsük. Ez a szomszéd régió, ami nekem eddig hófehér volt a térképen, pedig én Olaszországot ugyebár fel-le, kívülről-belülről, kerszetbe-kasul. Az egész régió egy, a hatalmas hegyek között végigszaladó nagyon keskeny völgy mentén fekszik, mármint a lakott részei, és semmi olaszos nincs benne. De semmi. Ilyen városok vannak, hogy Pont-Saint-Martin, meg Saint-Christophe, meg Courmayeur, stb. Az épületek meg hol római romok, hol feketeerdei klinika típusú faházak. A feliratok meg francia-olasz kétnyelvűek,mert mindkettő hivatalos. Nekem őrülten tetszett egyébként, annyira más volt. És mivel Zsülike egyre nehezebben tűri a megkötöttségeket, a kocsiban eltöltött 70 perc után neki a babakocsi már sok volt, és karban kellett vele sétálni, ami azért vicces, mert ő eddig csak enteriőrökkel ismerkedett rövid kis életében, a külsővilággal csak a mózesből, amiből meg az égbolton, meg az anyján, apján vagy azon kívül, aki tolja nem sokat lát.Egyszóval megnyitottuk előtte a világot, amitől teljes extázisba került, hangosan kurjongatott, meg gurgulázva röhögött. Azt persze sejtettük, hogy ezek után nem lesz egy fáklyás menet a hazaút,és teljesen ki lesz akadva, hogy neki bele kell ülni a hordozóba. Nem okozott csalódást, végigüvöltötte a hazafelé utat, ami nagyon kellemes volt, a végére megfájdult a fejem is, ráadásul az összes kiránduló egyszere indult haza Torinoba/Milánóba/Genovába, és ezek az autópályák egy pontig ugyanazok, így álltunk a dugóban is egy csomót, szóval vagy két óra volt mire hazaértünk, és az egy bömbölő kismajmival, hogy úgy mondjam, SOK. Ennek eredményeképpen kilenckor már aludtunk, de Patatinát ez sem fárasztotta ki eléggé ahhoz, hogy újból átaludja az éjszakát. Kezdem elveszíteni a reményt.

Új, kellemes szokás

Csimpike hajnal negy es ot kozott felkel, és nyivákol, nyekereg, kotor, majd sír, amíg ki nem vesszük a kiságyból, aztán közöttünk énekel, üldögél, nézelődik két órát, és olyan hat körül visszaalszik úgy kilencig. Ez a két órahosszás intermezzo mondanom sem kell, hogy mennyire esik jól.

Viszont tegnap kaptam pár képet azokból az időkből, amiko r még boldog öntudatlanságban élt.

Itt két hetes sincs, és onnan tudom csak,hogy milyen mini volt, hogy azóta tele van vele ez a mózes.

Koránkelő típus

Azt nem is tudom, hogy írtam-e már, de Csimpi szeret korán kelni. Hat után nehezen alszik vissza, de ma ennél is keményebb volt. Ötkor döntött úgy, hogy ő akkor ebben a pozícióban kíván nézelődni. Ezt megelőzően mellesleg már vagy fél órája bírkóztunk egymással, hogy vízszintesben tartsam.