giovedì 8 marzo 2012

Zsüli az irodában

Igen, lehet csukott szájjal beszélni.

martedì 6 marzo 2012

Mozgásfejlődés újabb állomása


17 hónap

Leírni is rengeteg, felfoghatatlan, hogy hogy telte el ilyen gyorsn, ásrészt meg , hogy egy kis csúnya  magatehetetlen, nyérvákoló kukacból hogyan lett ily hirtelen egy öntudatos, akaratos/erőszakos, okos, szép Juliska. Mindenesetre pénteken volt mérlegen és 13 és fél kiló, ehhez 87 centi. Szóval ami a magasságát illeti, mehet a balettba ugrálni, ami a súlyát...hát az a baletthoz sok, de egyébként teljesen arányos az egész kislány. Csak egy 2 éves gyerek méreteivel. Ezt meg a kezemben érzem. Továbbra is megy este fürdés előtt a túráztatás a Wc-n, de valamit elcsesztünk, mert úgy tűnik, hogy nem a WC-t, hanem a kádat kötötte össze a pisivel, mert mostamnában hiába pipiselünk meg nyitogatjuk fél őráig a csapot, ő csak boldogan bazsalyog, majd miután teljesen szárazon átrakjuk a kádba, már csorgat is. Roppant idegesítő egy pavlovi, és nem tudom, hogy hogy kezeljük ki.
Újabb idegtépő szuokása meg a mezítlábazás. Bármit adunk a lábára, annak perceken belül mennie kell, sem zokni,sem mamusz nem maradhat. Viszont a felvétel idejére mindkettő oltári izgalmassá válik. A gyerkeke olyan furcsák néha.

Már megint karnevál

idén mondjuk egyí fokkal jobban élvezte, mint tavaly,. és nem kellett kenguruból kocsiba, kocsiból kenguruba pakolni, meg folyamatosan hazamenni közben, hogy némileg lenyugodjon (meg mi is).Sőt, kocsi már nem is volt nálunk, mert ilyen felnőttesen nyomjuk, és becsülettel végigszenvedte a másfél órás felvonulást, a konfettit utálta, meg a dobhártyarepesztő, üvegeket vibráltató tuc tucot is. amúgy meg nem volt jelmeze, de meggyőztük magunkat, hogy az idén még úgysem hiányolja, jövőre meg úgyis ő mga fogja követelni, hogy ő legyem a hatszázadik  Disney hercegnő vagy Winx-lány.  Mert olyan rózsaszín, habos, hercegnős típus....

martedì 28 febbraio 2012

Gyilok

Tegnap teljesen kizökkent az élet a szokásos menetéből mifelénk (korzózó anyukák, öregek tanácsa a piazzán, csókolózó fiatalok a parkban), mert gyilkosság történt egy takaros családi házban. ráadásul én a Sky híradójából értesültem róla, azt hittem, hogy hallucinálok. Persze nem tartott sokáig a láz, mára már senkit nem izgat, hogy apa miért verte szét a gyerek fejét kalapáccsal, aztán meg vágta el a saját torkát. szép történet itt a béke szigetén.
Offtopic vége.

Zsüli közben most épp azért hisztizik, mert egyedül nem sikerül felvenni a mamuszát, ha meg segítenék, akkor földhöz vágja magát. Ugyanis mindent EGYEDÜL akar. Péntek este meg wc-be pisilt, mi meg kb. örömtüzeket gyújtottunk és vitustáncot jártunk a fürdőszobában. Emellett még arra is rájött, hogy székre állva mennyivel több mindent elér. Például nálam többoldali szívinfarktust.

venerdì 24 febbraio 2012

Itt lakik Zsüli

Csak hardcore rajongóknak, mert elég hosszú. A közepén a kenyérsütögetést még én is továbbtekertem.

Update



Nem nagyon van érkezésem blogolni egyrészt, mert akkor Zsülinek is feltétlenül blogolnia kell, és a klaviatúra már nem nagyon bírja, másrészt meg, mert méteres hóról hirtelen 15 fokra meg szikrázó napsütésre váltottunk, és sokat megyünk össze-vissza. Erre már nagyon szükségünk volt, mert a hó-és takonyakadályok miatti kéthetes szobafogság kishíján gyilokká alakult, úgy befeszültünk. Plusz felfedeztük a Ludotecat , aminek vicces a neve, és sok a gyerek, lehet játszani, mőrjöngeni, meg kislabdák közé fejest ugrani. Utána meg jól elájulni a fáradtságtól. nekem spec. ez a része tetszik a legjobban.  Én meg elkezdtem futni, kocogni, és hetente minimum háromszor vonszolom magam fel városunk emelkedőin, amelyek egyetlen pozitívuma, hogy visszafelé lejtőkké alakulnak, és akkor nagy királynak érezhetem magam, úgy suhanok. azért még lehagy egy-két sportos hetvenes, de marha büszke vagyok, meg futás urán mindig jó érzés, kár, hogy közben kiköpöm  a tüdőmet, meg emlegetem mindenki édesanyukáját. Volt közben Csiri szülinap meglepetésbulival, meg első alkalom,hogy leadtuk Zsülit az öreganyjáékhoz éjszakára, mi meg elmentünk dajdajozni Torinóba, ami abból állt, hogy beültünk egy öt órai mozira, utána aperitivo, és mikor indulhattunk volna kicsit sasszézgatni a sötétben, inkább úgy döntöttünk, hogy hazajövünk és alszunk. Másnap meg már nyolckor fenn voltunk,mert a biológiai  óránk már menthetetlen- Ez a max, amit ki lehet belőle préselni.

mercoledì 15 febbraio 2012

Magyar kislány

Ezelőtt már egy ideje kergetőztünk a konyhában, ő kezében a kolbásszal, amit, ahogy a fenti ábra is mutatja, néha jól megcsócsált. Mostanában kedvenc elfoglaltság lenyúlni bármit, és nem engedni, hanem rohangászni vele körbe-körbe, amíg anya idegkimerül. Sajna hosszra még minidg gyorsabban nő, mint szellemi kapacitásra, és nem tudom a fejébe verni, hogy ha taknyol egyet az üvegpohárral, akkor összeszabdalja magát. Így most ragtapasz a kisujjon, és még mázli, hogy csak ott.

lunedì 6 febbraio 2012

Pucsító disznó

Milyen lelkivilága lehet annak, aki ilyeneket írogat a gugliba????????????????? Szexi malac is volt. Az is hozzánk vezetett...broáf

Nem hagy

Egyszerűen nem közelíthetem meg a számítógépet, mert lecsap, de úgy konkrétan, billentyűzet szétrombolva, monitor összemancsolva, szóval jobb a békesség és csak akkor közelítek ha alszik. Pl. most. sajna tiszta takony az egész gyerek, nem sikerült megúszni itt a nagy hó emergencyben. Olaszékat elég ,meglepetésszerűen érte a tél, mindenki fejvesztve rohangál meg kétségbeesik, mert esett kb. 20 cm (na jó, lehet, hogy 50). Meg jelzem, hogy ez az Alpok.  Azért ők alig ocsúdnak ebből a tragédiából. 


Gyerek a taknyot leszámítva rendeltetésszerűen működik, despotáskodik, fejünkre nő és cuki. Pl. vidáman reggelizik, meg ad az orális higiéniára. A havat nagy ívben tolja le, mondjuk a takonyra való tekintettel nem sok módot adtunk nekik az ismerkedésre, viszont lehet küzdeni az orrszívóval, aeroszollal, orrcseppekkel meg társaikkal mondani sem kell, hogy egyik sem kedvenc elfoglaltság.

Beszédben továbbra is a "Grazie", azaz Glááááááááccccie" a legtöbb, magyarul meg az "Egy", ez szimplán egy "E", de a szövegkörnyezet segít . :-). Állatok még minidg mennek birkával meg macskával kiegészülve. Bebebe és miámi.