Egyre nehezebb lesz időt találnom az írogatásra, ez egyértelmű. Meg úgy általában bármire. Az ivadék őrületes tempóban fejlődik, én meg hamarosan kilehelem a lelkem is. A mászásban már semmi akadály, utánam jön akárhová, kotor, mint az őrült, iszonyú gyors. Ma reggel pedig az a történelmi pillanat érkezett el, amikor rájött, hogy hogyan kell felmászni a lépcsőn, szóval egy újabb para. A pelenkázás egy konkrét pankráció, a múltkor kakás fenékkel rohangált körbe a nappaliban, mert meglógott, és alig bírtam elkapni, és bepelenkázni. Különben is jobban szeret meztelenkedni, és tiltakozik a pelus ellen, de sorry babám , ez jutott. A vizsga utáni szegedi napokat igyekeztünk a kispajtásokkal történő találkozásra fordítani, visszatértek a régi lovagok Zsüli életébe. Eljutottunk ezenkívül egy Ringató-típusú gyerektáncházba is, ahol az első volt, aki táncra perdült, imád táncolni, csak nehogy egy rúd körül kívánja majd ezt a képességét kamatoztatni a jövőben.
Kajában továbbra sem válogat, és mindent kinéz a szánkból, pogácsát, kekszet majszol, tegnap trancsírozás nélkül elnyammogott egy banánt. Szóval komolyan mondom egyre kevesebb a csecsemő-attribútuma (leszámítva a mell irányába táplált határtalan rajongását). Ja, és már játszótéren is hintázott, nem csak a kertben, azt is imádta, összevissza heherészett meg kurjongatott.
Aztán tegnapelőtt megvolt az első éjszaka, amit külön töltöttünk, egész jól ment, neki mindenképpen jobban, mint nekem, aki reggel két görögdinnyével a mellkasomon tértem haza, és azt hittem, hogy ki fognak durranni, de ezt is túléltem, és nem mellesleg oltári jól szórakoztam a lagziban.
Nessun commento:
Posta un commento