Mi és az okmányok

erről lassan nemhogy postot, de külön blogot lehetne írni, mindig történik valami izgalmas. Most például az, hogy múlt héten szakvizsgázni indulva vettem észre, hogy mindkettőnk személyijének nyoma veszett. Utolsó emlékem róluk az, hogy felszálltunk velük a repülőre, szóval a Lufin még megvolt, a többi néma csönd. Tiszta mák, hogy nálam valami hihetetlen véletlen folytán itt volt az útlevél is, no de Zsülike megint okmány nélkül leledzik Magyarországon az olasz sajtpapírjával. Úgyhogy gyorsan célba is vettem Szegeden az okmányirodát, hogy hajrá kérjünk gyorsan újat, mert valamivel mégiscsak haza kell majd menni (aztán nehogy az olaszoktól kelljen majd hazatérésit igényelni...muhaha). Ott a szokásos szcenárió, fényképezés, aláírogatás, aztán egyszer csak megdöbbentő kérdés. " De a te okmányod elvesztését már bejelentetted, ugye?" Én erre: "Hogy tessék?". "Az okmányt 2009 óta elveszettként körözik. A Visegrádi utcában jelentetted be az eltűnést." Életemben nem jártam a Visegrádi utcában, legalábbis okmányozni tuti, hogy nem, az meg megnyugtató, hogy 2 évig nyomultam egy érvénytelen, körözött személyivel, és még így is sikerült vele olyanokat elintéznem, hogy gyermekem hazai anyakönyvezése, és hasonló fincsi, hivatalos dolgok. Egy vicc az egész. Mindenesetre most akkor szépen igényeltünk újat mindkettőnknek, és remegve várjuk, hogy megérkezzen időre, mert Csirinek spec el sem mertem még mondani, hogy már megint mibe keveredtünk.