Enumeratio

Egy olasz család nagyon izgalmas. Legalábbis egy olyan magyar lánynak, akinek otthon enyhén szólva is kicsi a famíliája, és még azon belül is sok a törésvonal, gyakorlatilag négyfős vacsoránál nagyobbat nem lehetne szervezni a fennálló konfliktusok miatt. Szóval soha nem volt módi nálunk az a fajta összetartás, ami errefelé dívik. Pont olyan, mint a filmekben. Hatalmas családi kajálások, és persze emellett gyakorlatilag a hét minden napjára jut egy rokon, akit meglátogatunk, vagy , aki minket látogat, mert e nélkül nem élet az élet, és nem Olaszország Olaszország. A vér errefelé tényleg összetart, és van jelentősége a rokoni szálaknak. Az unokatestvérek majdnem olyan közeliek, mint a testvérek, és van belőlük jópár, a nagynénik, nagybácsik száma végtelen, mert az olyan családtagokat, akikkel már egész bonyolult lenne behatárolni a rokonsági fokot, nemes egyszerűséggel ebbe a kategóriába sorolják. Szóval mindenki Zio (nagybácsi) vagy Zia (nagynéni).

Az új családomban apóson, anyóson és sógoron kívül itt helyben van két Zia, egy buddhista és egy hippi, van nagymama, unokatestvérek, unokaöccsök, Zio- aki persze nem teljesen Zio, de így egyszerűbb- , aki most éppen Argentínában tangózik egy hónapig az ottani Ziok és Ziák vendégszeretetét élvezve. A cuginok közül kettő is a jövendőbeli pater familias szerepében van, úgyhogy miután mi gyorsan beindítjuk a sort, decemberben érkezik a következő, majd januárban a harmadik baby. Szóval nagy az izgalom, hogy most ennyire kibővül a család és újabb unokahugik/unokaöccsök érkeznek, mindneki boldog, én meg csak kapkodom a fejem, hogy éppen ki simogatja a hasam, vagy hallgatja, hogy milyen óceáni élővilág típusú hangzásvilág alakult ki bennem.