Aprócska momentum volt a múlt hétben,de én annyira jót röhögtem rajta, hogy muszáj megörökítenem az utókornak,de legalábbis magamnak mindenképp. Az alapsztori az, hogy Orni, Maria, Mau és a Nonna együtt mentek vakációzni, a derű meg az, ahogy nekiindultak. Vasárnap délután a franciaorszgi kiruccanásunkat követően elnéztünk Nonnához, ahol a szűkebb család majdhogynem valamennyi tagja képviseltette magát, lehettünk úgy tizenöten. Éppen a nem éppen családi méretű Lancia y-t próbálták meg nagy erőkkel megtömni az egy hetes tengerpartozáshoz szükséges felszereléssel. Öt csomag, 15 kiló tészta, 20 liter paradicsomszósz, kiló parmezán, 5 liter olivaolaj, 3 kiló keksz a reggelihez, ventillátor, napernyő, gyékények, stb. (nem, Livornóban biztos, hogy nincs hipermarket, és tészta nélkül maradni akár egy pillanatra is....hát, az felérne a mohácsi vésszel). No szóval volt ez a kisebb kupac meg kb. az egész família, aki segítő kezet nyújtott ennek a kocsiban való elsüllyesztéséhez. Csiri, Zio Rosario, Betty....ez utóbbit életemben nem láttam még ennyire serénykedni...félt, hogy nyakán marad a gyereke, ha esetleg nem férne be. Miután kitömték a kocsit, és elégedetten hátradőltek, el is kezdett kékülni a feje, amikor a kölök halára vált fejjel bejött az udvarról, hogy "Anya, fáj a torkom". Anya szokásától eltérően repült, és egyből próbált javítani a komfortfokozaton, és bőszen kérdezgette, hogy jobban van-e már. Aggódó szülő. Mindenesetre másnap sikeresen elindultak ( a randevú hajnal négyre volt megbeszélve, nyolc körül ki is kanyarodtak az utcából), és már napok óta süttetik a hasukat.
Nessun commento:
Posta un commento