Már megint eltelt egy hét, már megint nem jutott időm semmire, és egyre inkább kezdek lestrapált anyuka kinézetet ölteni azáltal, hogya gyerek mostanában valahogy ráérzett a büfizés ízére, és a legváratlanabb pillanatokban szeret rámereszteni egy sugárral.
Egyébként meg előjöttek végre az anyaiérzelmek. Az elején bevallom egy kicsit aggódtam, mert nem nagyon tudtam hova tenni a jövevényt. Aznap amikor megszületett hajnal négykor, Csiir kb. hatig volt velünk reggel, és utána elment, a gyerekeket pedig hétkor szedték össze és vitték el mindneféle vizsgálatokra, szóval volt egy óránt kettesben. Csak néztük egymást, azaz leginkább én néztem őt,és akkor esett le, hogy hahó, ez nem csupa babázás lesz, amikor elkezdett sírni, és hirtelen azt sem tudtam, hogy mit csináljak. És egy darabig a kapcsolatunk még arra korlátozódott, hogy ő cuki én meg megetetem,tisztába rakom, stb.Mára azért megváltozott a helyzet. Szombaton elmentunk bevasarolni, es kb. 2 orara Csirianyjaekra hagytuk. Abszolut szeparacios valsagom lett és vigasztalhatatlanul maszkaltam a mortadellak kozott, hgy mi lehet a lanyommal, tuti kinyirjak egy ovatlan pillanatban.
Juli meg egyre ügyesebb, a kiságy egyik végéből a másikba kúszik, ma fel kell applikálnunk a védőmatracokat vagy miket, mert képes fejjel menni a falnak.
Üvólteni is szépen megtanult, naponta másfél-két órát edzm és persze elsősorban engem tüntet ki ezzel, bárki más jelen van, angyal üzemmódra kapcsol és békésen nézelődik.
Nessun commento:
Posta un commento