Le a kalappal

minden anya előtt, komolyan. Ezt már a szülés után is így gondoltam, mert aki kibírja- akár többször is ezt a traumát- az egy hős,és megérdemel minden tiszteletet. No de most, hogy egyedül maradtam a bébivel, hát így meg pláne. Múlt héten itt voltak anyáék, ami nagyon jó volt,már csak eleve amiatt is, hogy együtt lehettünk, mésrészt meg mert egy csomót segítettek a gyerekkel, aki egész tisztességesen viselkedik, de amikor rájön az ötperc, akkor végem van. Ma az ötperc reggel kilenctől tizenegyig tartott. Torkaszakadtából üvöltött, az ok ismeretlen,előtte szopott, és nem eszek semmi rémületet, hogy a hasa fájjon,egyébként is kaja után soha nem szokott sírni, csak békésen bealszik.Szóval ment a hisztéria, a végén már gyakorlatilag mindkettőnk részéről, ja persze azt elfelejtettem mondani, hogy karban érdekes módon elmúlt a bömbölés, de egy percre sem lehetett letenni,mert akkor megfeszítette az egész kis testét és rítt. Szóval stresszes ez az iparág, és egyáltalán nem pihentető, bár az ejszakázást úgy néz ki megússzuk,mert Juli képes pl. este kilenctől háromig aludni, utána rapid kaja, és nyolckor kel.Az utóbbi pár napban egyszer kellett felkelnünk éjjelenként, ami azért elég jó én is érzem, de cserébe azért nappal egészen igénybe vesz, mert nem csinál semmit félszívvel, a sírást meg főleg nem, és olyankor van amikor ketten gyömöszöljük, hogy javuljon a komfortérzete. Lehet, hogy valamit nagyon elrontottunk? Ma reggel igy ereztem, amikor még wc-re sem tudtam elmenni, csak amikor már nagyon felhergeltem magam, és otthagytam öt percre a kiságyban nyüszíteni.
A múlt hetet egyébként mindenféle cickóproblémák szinesítették, demost talán egyenesben vagyunk, és kiválóan tejelő jószágnak igérkezem, ma éjszaka arrra ébredtem, hogy tisztára át van ázva a pizsamafelsőm.....szexi, mi? Az embernek olyan sok mindent nem mondanak el a terhességről/szülésről/gyermekágyról/szoptatásról.