Juli 10

Juli 10 hónapos lett, és mivel már régen nem írtam mrleget, gyorsan feljegyzem a feljegyeznivalót.

Két hete 10 és fél kiló volt, azóta biztos gyarapodott, a sonkái mindenesetre impozánsak, a hasa meg pók. Hosszra nincs pontos adat lehetetlen lemérni, de 81-es ruhákat hord. Egyszóval magas.

Nagymozgás: jár. Itthon gyakorlatilag kizárólag így közlekedik, támaszkodás nélkül, kezeivel a magasban hasat kitolva egyensúlyozik. Finommozgás: nem tudom,hogy mit kellene csinálnia, mindneesetre pakol, mozgat, piszkál, kanalaz, stb. Motorikusan nagyon jól teljesít, verbálisan kevésbé, bár folyamatosan mondja, de én nem sok értelmet hallok ki belőle. Anyja sem érti a szavát. Szereti a férfiakat továbbra is, hangos "Hejj" felkiáltással szólítja le őket séta közben. Egyébként is imádja a gyerekeket, de csak a nála nagyobbakat, a kisebbek hidegen hagyják. Rengeteget eszik, és gyakorlatilag mindent. Tegnapelőtt hisztérikus rohamot kapott egy bevásárlóközpontban, mire fel venni kellett neki egy szelet pizzát, amit kb. egy az egyben benyomott... Ha úri kedve azt diktálja, iszik pohárból. Amúgy meg jó fej.

A képen magyaros reggeli.

Olaszos vezetés

Az úgy adódott, hogy ha tulajdonosa nem is, de birtokosa lettem egy autónak, ami először valójában pánikkal töltött el, mert az állítás, hogy a forgalmi vizsga óta egyáltalán nem vezettem az gyakorlatilag megállja a helyét egy -két autópályás órát leszámítva, ami meg valljuk be, nem sokat lendít az ember rutinján. Szóval a tény, hogy nekem majd most vezetnem kell, főleg Olaszországban, főleg nálunk, ahol gyakorlatilag nem léteznek egyenes utak, és minden vagy lejt vagy emelkedik ugyebár iránytól függően, aggodalommal töltött el. Főleg amiatt ugye, hogy egy napon elkerülhetetlen lesz Zsülit is bepakolni mögém a gyerekülésbe. Szóval tegnap délután Csirivel elmentünk gyakorolni, már előre rettegtem, hogy majd hányszor vág a combomra, de tök jól vettem a vasárnapi délutáni csendes pihenő ideje alatt az akadályokat. Nem sok mindenkire kellett odafigyelni. Az egész elég jól ment amíg elhagyott ipartelepeken köröztünk, aztán amikor bevezetett a málnásba (kb. szó szerit, mert erdei-hegyi utakon randalíroztunk), akkor már kissé letörtek szarvaim, de így is csak egyszer fulladtam le egy emelkedőn, elő is kellett volna ásnom a kézifékes indulás tételt a rutinpályáról, de persze nem sikerült, úgyhogy hatalmas bűzzel és zajjal sikerült venni az akadályt.

Kép a jelentős eseményről nem készült, de rakok fel egyet Juliról, aki olyan jól néz ki mostanában.

Olasz család a tengerhez készül

Aprócska momentum volt a múlt hétben,de én annyira jót röhögtem rajta, hogy muszáj megörökítenem az utókornak,de legalábbis magamnak mindenképp. Az alapsztori az, hogy Orni, Maria, Mau és a Nonna együtt mentek vakációzni, a derű meg az, ahogy nekiindultak. Vasárnap délután a franciaorszgi kiruccanásunkat követően elnéztünk Nonnához, ahol a szűkebb család majdhogynem valamennyi tagja képviseltette magát, lehettünk úgy tizenöten. Éppen a nem éppen családi méretű Lancia y-t próbálták meg nagy erőkkel megtömni az egy hetes tengerpartozáshoz szükséges felszereléssel. Öt csomag, 15 kiló tészta, 20 liter paradicsomszósz, kiló parmezán, 5 liter olivaolaj, 3 kiló keksz a reggelihez, ventillátor, napernyő, gyékények, stb. (nem, Livornóban biztos, hogy nincs hipermarket, és tészta nélkül maradni akár egy pillanatra is....hát, az felérne a mohácsi vésszel). No szóval volt ez a kisebb kupac meg kb. az egész família, aki segítő kezet nyújtott ennek a kocsiban való elsüllyesztéséhez. Csiri, Zio Rosario, Betty....ez utóbbit életemben nem láttam még ennyire serénykedni...félt, hogy nyakán marad a gyereke, ha esetleg nem férne be. Miután kitömték a kocsit, és elégedetten hátradőltek, el is kezdett kékülni a feje, amikor a kölök halára vált fejjel bejött az udvarról, hogy "Anya, fáj a torkom". Anya szokásától eltérően repült, és egyből próbált javítani a komfortfokozaton, és bőszen kérdezgette, hogy jobban van-e már. Aggódó szülő. Mindenesetre másnap sikeresen elindultak ( a randevú hajnal négyre volt megbeszélve, nyolc körül ki is kanyarodtak az utcából), és már napok óta süttetik a hasukat.

Juli a turista

Kösszép, jól vagyunk

Az úgynevezett olasz nyárban, ami az idén gyakorlatilag április első hétvégéjén lement, amikoris Megabesszal a 40 fokban izzadva kóvályogtunk Turinban, és kiéhezett fenevadként vetettük rá magunkat minden köztéri ivókútra. Azóta gyakorlatilag őszbe fordultunk, Emőnek már csak az eső jutott, Zia Tapról már nem is beszélve, aki égszakadás-földindulást kapott aláfestésnek. Most csak szimplán hűvös van meg ború, és mondjuk úgy minden negyedik nap meg kánikula. Kellemes. Ami nagy újság, és ami miatt nem nagyon tudok írogatni, hogy itt van anya, és mászkálunk jobbra-balra, például tegnap pont Brianconba. Nem is tudom, hogy a nagymama vagy az unoka viselte nehezebben a kacskaringós hegyi utak romantikáját, eléggé fej-fej mellet haladtak, csak nagymama legalább nem sivalkodott. Egyébként jelentem, Franciaországban nyár van, és isteni a baguette, a pain au chocolat meg a croissant is, és Dr. Atkins, Dr. Dukan és összes kollégáik kaptak jó nagy büdös pofonokat.

Ja, és hohó, szombat este vacsoravendégként volt jelenésünk Saránál, ami mibe is torkollhatott volna, ha nem egy jó kis KARAOKÉBA...
Majdnem a régi minisztériumi időket idézte, csak hiányzott vagy 15 fröccs, meg a Mamma mia, mert olasz testvéreink zene terén (is) meglehetősen korlátozottak, és nemzetközi slágerekben eléggé szegény volt a repertoár, úgyhogy orrvérzésig Vasco Rossi meg Ligabue, de azért így is meglehetősen vicces volt. Már eleve a tény, hogy karaoke otthon. Muzikális náció, szó se róla.

Magyar mesék olaszul

Mostanában kicsit elnagyolt és címszavakra szorítkozó voltam, hát szegjük meg ezt a tendenciát. Szóval múlt hétvégén egy magyar tematikájú eseményen kötöttünk ki egy nagyon (értsd : NAGYON) eldugott olasz hegyi faluban. Az egész falu egy utcából állt, melynek közepén a templom, mellette a bár, a városháza meg a posta. Ezek mondjuk tökéletesen elegendőek ahhoz, hogy az ifjú lakosság (átlegéletkor: MAGAS) boldog harmóniában tengesse napjait. Reggel kávé és cornetto, ha jó napjuk van mise, és még a csekkeket is ki tudják fizetni. Viszont akármerre néznek zöld hegyoldalak és erdők, erdők, erdők. Szóval ez volt a helyszín, mert a lakosok egyébként érdeklődőek, és van magyar testvérvárosi kapcsolatuk, és jártak már mifelénk kirándulni, berzenkedtek már a lángoson, meg göndöszőrű disznainkon. Az apropó pedig az volt, hogy egy olasz fiú úgy döntött, hogy ő bizony olyan szerelmes Magyarisztánba, hogy egy-két ősi magyar mesét egy csokorba gyűjt és olasz-magyar nyelven tálal a nagyérdeműnek. A turnét jól indította, nem vagyok biztos benne, hogy máshol nagy érdeklődésre tesz majd szert, de azért igen kedves ötlet volt ez tőle. Körítésnek volt minden: Magyarország imidzsfilm a számtalan magyar találmánnyal (amin Csiri mindig kibukik, hogy azért azt nézzük meg, hogy ezekből hány született valóban Magyarországon...hát ja), Rajkó zenekar, magyar őstörténet, gulyás, szalámi és sajtok. Összességében persze nagyon kellemes volt, meg valahol megható, hogy van egy-két csodabogár, akiket mélyebben érdekel kishazánk annál, hogy Ciao Bella.

Nagy családi banzáj

Na az van errefelé mostanság, mert féléves ígérgetések és halasztgatások után a római unokatesók, valamint zsenge korú (6 hó) gyermekük megjelentek mifelénk, úgyhogy most állandó a fennforgás. Egyébként praktikus, mert mindig akad üres kar a dedek szórakoztatására. Rotációs alapon működik a bébiszitt. Giuli egy-egy pillantás és taperolás erejéig foglalkozik Rebivel és Alessandróval, egyébként folyamatosan Mauval rombol, dobálnak, sivítoznak meg püfölnek, ami mondjuk Zsülinek még valamennyire jól áll, Maunak már kevéssé. Ami meg extrajó, hogy minden este minimum tizen ülünk az asztalnál valahol, és tuti előbukkan vagy valami isteni bivalymozzarella vagy valami calabriai szalámi, szóval beleinket is kényeztetjük.

Első lépések

Zsüli 2011. július 23-án tette meg első lépéseit - minimum négyet- Monastero di Lanzoban édes apukája irányába, aki ettől igen meghatódott. Anyukája nem volt jelen, mert éppen egy olasz bácsi magyar mesegyűjteményének bemutatóját hallgatta, amíg a család másik két komponense a folyosón parádézott meg kisfiúkat kergetett a könyvtárban. Az attrakciót utána egyébként többször is megismételte. Nagyon cuki, és a Siesta cipők is értelmet nyertek.

Szobatisztaság mikortól

Most ez a dilemma. Mindig van valami. Mert annak ellenére, hogy megfogadtam, hogy nem fogom Zsült más gyerekekkel szükségtelenül összehasonlítgatni, azért ha valami a közvetlen környezetben történik, azt nem tudom figyelmen kívül hagyni. Ugyanis Rebecca, aki ugye 2 hónappal fiatalabb, már bilibe kakál. (ja, igen,gondolom, hogy ez a post túl sok mindenkit nem fog izgatni....szorri a testnedvekért). Jó, igazából arról van szó, hogy a szülei felismerik a jeleket, gyorsan lekapják róla a pelust, és bilire teszik, ő meg röccsent, de hát akkor is. Mégis mikor kell ezt a bizniszt beindítani és leginkább hogyan? Mert ez a módszer nekünk nem fog bejönni, Giulidance nem egy nagyon rákészülős típus, eléggé gyorsan és diszkréten intézi ezeket a dolgokat. Úgy naponta háromszor. Jó lenne, ha valahogy kikeverednénk a kakás popszival történő szabadfogású bírkózás,rosszabb esetben üldözés problematikájából, egyre keményebb menet megelőzni, hogy ne kenje össze aki ágyunkat is.

Egyébként breaking, hogy felismerte az IKEA-s tolós kocsi értelmét,és most tol feszt, nagyon élvezi, hogy függőlegesen is frankón tud helyet változtatni. Ja,meg összegyűjtheti benne a szemetet is...

Zsüli jó fej