Hétvége, miegymás

Most valahogy feltorlódtak az események - legalábbis az itteni életemhez képest -mindig volt valami tennivaló, úgyhogy elég gyorsan eltelt a víkend. Szombat este Toinoban voltunk, mert ugye találkoznom kellett egy naghybnénivel, akinek létezéséről eddig szó sem esett, de most hirtelen előkerült, és nagyon akart velem találkozni. Csiri pont nyolc éve nem találkozott vele, de a néni most iszonyú aktuálisnak ítélte meg a randevút. Szóval családilag elmentünk enni. A néni egyébként édes vlt, egy kb. 80 éves öregasszony, aki 26 éve özvegy, és azóta feketében jár, szóval klasszikus délolasz nagymama. Lenne. Ha lenne unokája. Mindenesetre szellemileg totál friss, egész este azon aggódott, hogy engem biztos megvisel a folyamatos hangos csácsározás, amivel körül vagyok véve. De megnyugtattam, hogy azért nem ez az első alkalom, sőt néha otthon is van benne részem, úgyhogy emiatt ne főjön a feje. Kaja után mi menni akartunka bals bulira Csirivel, és mentünk is, de már megint a&@{}><>

Közben a testem egyre érdekesebb formákat vesz fel, most egyadta fóka vagyok, középen jó nagy, és a két végén elkeskenyedő. Hááááát....érdekes. Már sehogy sem jó. Nincs olyan pozíció, amiben nyugalomra lelhetnék, állandóan ficeregnem kell, az alvás már kb. ismeretlen fogalom, ájszakánként csak úgy ledőlök, hátha lesz valami. Ráadásul ahogy nő a gyerek, akinek neve most megint Juli, úgy érzek ugye egyre jobban mindent. Míg pár hete a csuklásai csak aranyos kis rázkódások voltak, most megmozgatják az egész fóka-hasamat, és ma reggel konkrétan erre ébredtem. Remélem, hogy most már nagyon a célegyenesben vagyunk, mert a magam számára is idegesítő vagyok, bele sem merek gondolni, hogy szegény Csiri miket élhet át mellettem, állandóan csak nyögök, meg veszem a mély levegőket, és közben panaszkodom, hogy hogy néz ki a köldököm.