150 év, karnevál meg ilyesmi

Múlt héten sokat pörögtünk gyermekes önmagunkhoz képest. Én most már elkötelezett vizibalettes vagyok, ami egy estére kellemesen kiszakít a rutinból, hagyom, hogy Csiri élvezze az apaság szépségeit, de nem igazság, hogy vele simán elalszik, míg ha én babusgatom, akkor leginkább tépi le rólam a pólót, hogy cickó kell neki......kikészít ezzel. Mát nem újszülött, de velem úgy viselkedik.

Kedden vacsorázni voltunk Saranál, ami isteni volt, meg sokat röhögtünk, és jöttek utána kávézni Simóék is , szóval micsoda társasági élet, Muccer ott is megmutatta a foga fehérjét, amikor már megunta a banánt, és vad toporzékolásba kezdett, amíg el nem indultunk haza.Csütrötökön meg Olaszország 150. születésnapja volt, és a jeles esemény alkalmából Torinóban akartunk trikolort lengetni, és gondoltuk, hogy kicselezünk mindenkit, metróval megyünk, mert parkolót találni javarészt képtelenség.Ebben csak az akadályozott meg bennünket,hogy a metróállomásra sem lehetett bejutni,úgy meglepte az a másik 628.000 olasz hazafi, aki rajtunk kívül ezt a vezércselt kívánta alkalmazni. Ekkor kitaláltuk, hogy akkor kocsival másik végállomás, és onnan próbáljuk, de esélytelen volt a közlekedés a városban. Amit fel tudtunk mutatni: 3 órányi autókázás a semmiért, azaz azért, hogy végül elkeseredettségünkben meglátogassuk Csiri nagymamáját, hogy legalább valami történjen. Péntek este Simóék jöttek hozzánk vacsorázni volt gulyás meg rántott sajt meg mindenféle magyar tájjellegű. Jó volt, Giul megint bemutatta, hogy mennyi az energiája, és Rebecca mellett ez igen félelmetes, mert ő meg a másik véglet naponta 4-5-ször eszik, közötte meg alszik. 3 hónapos múlt. Szóval nem tudom, hogy Rebecca az ideális maga nyugodtságával, és Giuli az anyszomorító földrengés és zabagép, vagy úgy kell felfogni, hogy Giuli "eleven" és Rebecca a túl halvérű. Mindenesetre Simona arcbőre kisimultabb, mint az enyém.

Szombaton végre bejutottunk Turinba, csak a metrón volt egy kisebb hisztériás roham "ÉHES VAGYOK" címszóval, úgy bömbölt, hogy az utazóközönség igencsak lesajnáló pillantásokat vetett felénk. nehezen lehetett volna őket meggyőzni arról,hogy a ded egyébként egy angyal, és mi jó szülők vagyunk. De aztán pikkpakk megetettük egy parkban, és onnantól kezdve vidáman tűrte a sétát a torinói árkádok alatt.
Aztán tegnap újabb jeles esemény, kisfalunkban karnevál volt, mi is kivonultunk családilag megnézni a kocsikat meg jól megszóratni magunkat konfettivel (idióta szokás). Poronty különösebben nem hatódott meg a forgatagtól, inkább csak a Barbapapás lufikkal szemezett.

És a legnagyobb élvezet forrása továbbra is :